MA A TÉSZTA VILÁGNAPJÁN…..
2022.11.26.TELE A KAMRA
2022.11.26.Megint feltöltődtem lelkileg, idén is ellátogatott hozzám a pátyi általános iskola egyik osztálya, ezúttal a kis elsősöket láttam vendégül, hogy betekintsenek a családi házas övezetben létre hozott biogazdaságom életébe, vagyis a modern falusi kertembe.
Majd másnap én költöztem be pár órára az iskolába, a negyedik osztályosokhoz, hogy megtanítsam őket a házi-tészta készítésének technikáira. Mert a havi rendszerességgel megtartott “Bocskai piacra” bővítenék készletüket, és új portékával készülnének, hogy a befolyt összeggel az iskola alapítványát gazdagítsák. Boldogan segítem őket, olyannyira, hogy a kedvükért még a rengeteg eszköz és kellékek utaztatását is vállaltam.
Az ilyen csodálatos kezdeményezéseket én is támogatom, ezért is állok ilyen ügyek mellé, mert hiszem, hogy a gyerekek nyitottsága, őszinteségük előrébb viszi majd a világot. Neveljünk közösen egy (új) generációt, akik alázattal tekintenek a természetre, a munkát fontosnak, a célokat elérhetőnek, és a falusi életet egy közösségnek tartják.
Ezért (is) áldozom szabadidőmet, mint helyi ember a jövőre, vagyis a GYERMEKEKRE.
November 13-án ismét találkozunk a Pátyi Hagyományok Házában!Szertettel várom azon pátyi iskolás korú lányokat és fiúkat, akik nagymamájukkal érkezve szívesen részt vesznek egy közös programon, ahol egy ingyenes műhelymunka keretében megtanulhatják a hagyományos házi-tészta készítésének technikáit, együtt, ahogy régen a falusi asszonyok a fonóban is tették ezt.