CSIBE-OVI
2022.09.17.A KUCKÓM MARGÓJÁRA
2022.10.14.Mindannyian szeretnénk egészségesen élni, a lehető legjobb minőségű ételeket fogyasztani, egy önfenntartó kertet kialakitani, viszont ehhez nagyon nehéz az urbanizalt szocializációnkon felülemelkedni.
Talán ez az “első” lépés a legnehezebb, mindazoknak, akik úgy nőttek fel, hogy nem jártak a nagyihoz tanyára és csak hűtőpultból ismerik a háztáji állatokat, nekik először is meg kell ismerniük (utána kell járniuk) a bolti és a kapirgálós csirkék közötti különbségnek, majd amikor ez megvan, akkor a fejükben kell átprogramozni az állatszeretet és a haszonállat tartás közötti különbségeket, és meg kell hozniuk a DÖNTÉST, miszerint ezt az utat szeretnék járni. Majd komoly tudatossággal felépíteni az önfenntartó rendszerüket. Ez egy mai városi embernek egyáltalán nem könnyű lépés, de megéri, hiszen az a harmonikus körforgás, ami a kertben kiépíthető biztosan a hasznunkra válik. A veteményesben keletkező zöldhulladékkal is táplált szárnyasok egyre nagyobb gyarapodásnak indulnak, gyönyörű sárgára színezett tojásokat adnak, majd a nővényeket élteti a baromfi udvarban keletkezett szerves trágya, ami a földet táplálva burjánzó növényzetet produkálva hatalmas termést ad és szebbé, finomabbá varázsolja életünket (kamránkat).
Itt a Tulipánkuckóban a tegnapi napon volt a csirkevágás, miközben ezeket a sorokat írom éppen gyöngyözik a húsleves. Hosszú évekkel ezelőtt én is nagyon tartottam ettől, mivel akkor még urbanizált emberként nehéz volt a elvágni a csirke nyakát. Drága Jolán néni a szomszédom, a 86 évnyi tapasztalatával folyamatosan tanít, de leginkább arra, hogy a csirkevágásnál, ne sirassam a jószágot, mivel egész évben őket szolgáltuk, etettük, itattuk takarítottuk a helyüket, most ők szolgálnak minket, és ez az egészséges hozzáállás elkerülhetetlen lesz a jövőben. A haszonállatot azért tartja az ember, hogy ne az ipari csirkét és tojást fogyassza. Ráadásul a házi tojás, amivel hétről hétre megajándékoznak minket tyúkjaink azt sehol nem tudjuk megvenni.
Nekem az első és legfontos szempont a friss tojás, de ahhoz, hogy folyamatosan és kezelhetően legyen szép tojásunk, ahhoz az állomány rendben és frissen tartása elengedhetetlen. Olcsóbb ugyan nem lesz így a tojás, de LESZ!, és friss, minőségi, egészséges lesz!
Sokan kérdezitek tőlem, hogy miért nem árulok tojást, nos azért, mert a mostani takarmány árakkal a rengeteg munkával számolva nem tudnám elkérni érte azt az árat, amennyibe nekem kerül, ezért nekem az a mottóm, hogy csak akkora legyen az állomány amekkora minket kiszolgál, csak annyi tyúkot tartok amennyit magunk elfogyasztunk.
Vágjatok bele, mert az önfenntartás egy tiszta, biztos, egészséges életet teremt, amely egy családi házas övezetben is könnyen kialakítható, és a vegyszermentes gazdálkodás egy biztonságos élelmiszer ellátást nyújt családunk mindennapjainak, ami a mai kialakult helyzetben nem csak az egészséges életmód miatt, hanem létezésünk szempontjából is megfontolandó lehet.