A KERTI SZERSZÁMOK MÁR KÉSZEN ÁLLNAK AZ IDEI MUNKÁRA
2022.02.02.A KULTÚRA NAPJÁN…
2022.02.02.Ugyan még itt vannak a fagyok, de érdemes már most gondolni a veteményesre, hozok nektek pár ötletet, amit a meleg szobában lehet elkészíteni, és nagyban fogja segíteni a munkáitokat, valamint a praktikus, rendezett, takaros, szemrevaló, dekoratív kert megtervezését, kialakítását. Tartsatok velem, kövessétek az oldalamat és történeteimet is, és akkor nem maradtok le semmiről.Most a vetőmag kalendáriumra hívnám fel a figyelmeteket, mind amellett, hogy mutatós nagyon praktikus is, hiszen így nyomon követhető, hogy mikor, mit érdemes elültetni a gazdag és jó termés reményében. Miután megterveztétek, hogy miket szeretnétek idén megtermelni a kertben. Utána valamilyen módon időrendi sorrendbe érdemes állítani a vetőmagokat, majd olyan helyre tegyétek ezt a naptárt, hogy mindig a szemetek előtt legyen. Persze azt is fontos tudni, hogy a naptár szerinti tervek sok esetben módosulhatnak az időjárás szerint. Ugye, amíg fagyos a föld, addig nem kezdjük el a vetést, és figyeljük a csapadékot, a várható hőmérsékletet és a napos órák számát is.Amennyiben azt szeretnétek, hogy szépen sorba nőjenek a zöldségek, akkor feltétlenül nézzétek meg egy régebbi videómat, amiben a szalagos vetőmag készítéséhez nyújtok segítséget. Videó: https://youtu.be/xGq2Xpv_2No