„Ha a múlt elől futunk, vagy a jelen fájdalma ellen harcolunk, akkor bebörtönözzük magunkat. A szabadság azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, ami van, és megbocsátunk magunknak, megnyitjuk a szívünket, hogy felfedezhessük a jelenben létező csodákat.” Edith Eva Eger – A döntés

Amikor a fenti idézetet olvastam, teljesen hatása alá kerültem e soroknak, és rádöbbentem, hogy én is szabad akartam lenni, ezért is választottam ezt az utat, – a hatalmas fájdalmamra gyógyírként vágtam bele – a Tulipánkuckó építésébe. Szükségem volt valamire, ami feltölt, amiben megtalálom boldogságomat. Persze hosszú út volt amíg eljutottam az öröm könnyeihez, ugyanis ma már tényleg őszintén tudok örülni annak a kis birodalomnak, amit az elmúlt években felépítettem. Jóllehet azzal mindig tisztában leszek, hogy erre a lelkemnek is nagy szüksége volt, segített a traumafeldolgozásban. Egyúttal a gondolataimat is elterelte. Örökre hálás leszek mindenkinek, aki/akik ezen az úton támogattak, akik hittek bennem, tarották bennem a lelket, és ma is lelkes rajongói az oldalamnak.

Igen, ahhoz, hogy megtaláljam a szabadságot, hogy felfedezzem a természet adta lehetőségeket, ahhoz döntést kellett hozzak, mégpedig azt, hogy kisebbik gyermekem, férjem és saját magam boldogságához elengedhetetlen, hogy életem legnagyobb (máig fennálló) traumáját el tudjam fogadni, tudjak úgy viszonyulni hozzá, hogy az előre vivő legyen. Elengedni nem is tudnám, és nem is akarnám, de azért teljes életet szertnénk élni, s így inkább megtanultunk együtt élni ezzel a teherrel. Ám vannak olyan napok, amik nagyon nehezek, amikor megengedhetjük magunknak a semmittevést, egyben a sok szenvedés, és a mai napig tartó fájdalmunk okán az emlékek között kutakodva a gyötrelmes visszaemlékezést.

2010 szeptember 25-e életem sorsfordító napja, amikor minden megváltozik, ugyanis az akkor 15 éves leányom, Vivien, egy autóbaleset áldozataként kómába esik. Majd az otthonápolás, a műtétek sokasága, a teljes kétségbeesés elég komoly kihívást jelent, de a remény, a rengeteg támogató mondat, a szeretet, ami körülvesz életben tart, és lassan, de kezdek felépülni és megtalálni más csodát is a jelenben. Ekkor fordulok vissza az ősi értékekhez, mint született matyólány először a hímzéssel foglalom el magam. Aztán követni kezdek minden dekor oldalt és szépítem környezetemet, majd belekezdek a házitészta gyúrás művészetébe, a kertem csinosításába és a környezettudatos élet kialakításába. Mindez azért is nagyon fontos számomra, (a kamrám is erről árulkodik) mert Vivikémnek, aki a mai napig szondával táplált, lassan egy 27 éves éber kómás lány a lehető legjobb táplálékot kapjon, és lehetőség szerint ne jusson be a szervezetébe semmilyen vegyszeres táplálék, semmi műanyag.

Valahol büszke vagyok rá, hogy nem bolundultam meg. Sőt fiammal egy nagyon jó, őszinte kapcsolatot tudtam kiépiteni, holott az Ő lelkét is rendesen megtépázta nővére tragédiája, és Vivien (ma már felnőtt) barátaival a mai napig tartom a kapcsolatot. Hatalmas örömmel a szívemben járok esküvőkre, babalátogatóba. Az ilyen alkalmakat, úgy élem meg, mintha Vivikém ajándékozna meg ezekkel a csodalátos pillanatokkal.

Tudom, kicsit szokatlan a mai posztom, de köszönöm, hogy végig olvastátok, ezzel is segítve lelkem gyógyulását, könnyebben megértve a teljes elköteleződésemet,meggyőződésemet az önfenntartó környezet kialakítása iránt. Hogyha beszélek a traumámról, akkor valahogy (úgy érzem), mintha feleződne minden egyes alkalommal a fájdalmam. És reménnyel tölt el az érzés, hogy én is segíthetek a történetemmel azoknak, akinek még nem sikerult a trauma feldolgozásában eljutnia ehhez az érzéshez, és még nem nyitottak az új dolgokra. Ajándékként élem meg, hogy nekem már van új életem, nem kell a múlt elől menekülnőm, a jelen fájdalmán gyötrődnöm, mert már képes vagyok elfogadni az élet kihívásait. Újra nyitott lett a szívem, és a szépet, a jót képes vagyok befogadni.

Drága Vivusom!

Nem lehetsz velem, de tudd közelebb vagy mindennél❤❤❤

Mert a szeretet végtelen.

Anya

Köszönöm, hogy vagytok nekem, szép napot kívánok Mindenkinek! 🥰

Zsuzsa