Oly sokan kérdezték privátban, az oldalamon, és különböző csoportokban, hogy a kamrámban lévő kukoricát hogyan, és milyen céllal teszem el télire🥰 . Így hát megosztom követőimmel a barátnőmtől kapott receptet (lentebb olvasható), amit én is idén csináltam először, úgyhogy csak bízni tudok benne, hogy sikerült és finom lesz. Télen majd amint felbontom az üveget, az elrakott  nyers kukoricát – a megszokott módon – forró vízben megfőzőm, majd  sóval fogyasztom, miközben felidézem a tipikus nyári illatot, és ízt az étkezőasztalnál, a kályha mellett a meleg szobában.

Recept: 

  1. A kifertőtlenített nagyméretű csavaros befőttesüvegekbe a megtisztított és megmosott nyers kukoricacsöveket szépen elrendezve beleállítom.
  2. Ezután az üvegbe teszek 1,5-1,5 kávéskanál sót és cukrot, illetve 1 kávéskanál citromsavat, majd felöntöm csapvízzel és ráillő kupakot jól rázárom.
  1. Utána az üvegeket egy nagy lábasba teszem és feltöltöm annyi vízzel, hogy az üvegek szájáig érjen. Majd lassú tűzön a gyöngyözéstől számított 30 percig főzöm, és ezután kihűlni hagyom a főzővízben az üvegeket. Befőző automatában 85 fokon 30 percig is végezhető a dunsztolás.

Az üveg lebontása után azonnal fel kell használni, mert az üveg kinyitása után már nem sokáig tárolható!