Most, amikor mindenkinek, akinek kicsinyei vannak a mindennapjait körüllengi a tanév kezdés és az arra való készülődés, muszáj megosztanom veletek, hogy ez a Tulipánkuckóban sincs másképp, hiszen a tyúkjaim kicsinyeinek kialakított Csibe-ovi jó ötletnek bizonyult. A nyáron épített ovit már évek óta tervezgetem, tudniillik, amikor kiscsibe születik, akkor egy bizonyos időre érdemes szétválasztani őket a Baromfi udvar többi lakójától. Ugyan azt gondolnánk, hogy könnyen veszik az akadályt a pihés kiscsirkék, de el kell, hogy szomorítsalak benneteket – ami újabb tapasztalat nekem is – hogy pont olyan rosszcsont módon viselkednek az anyjuktól leválasztott csibék, mint gyerkőceink. Nem akarnak szót fogadni, ki akarnak szökni a oviból és sokszor hajba vagyis tollbakapnak. Ezért, ha azon gondolkodnátok, hogy hogyan különítsétek el őket, akkor körültekintően alakítsátok ki a helyüket, nehogy valami éhes ragadozó karjai közt találjátok őket.

🐣🐔És ha már a baromfiakról esik szó, akkor fontos azt is megemlítenem, hogy a tyúktartásnak a friss tojáson és az újházi-tyúkhúslevesen túl más haszna is van. Tudniillik részesei annak a körforgásnak, ami a tudatos, önfenntartó gazdaság kilakításához szükséges. Mivel a veteményesem gondozása közben feleslegessé vált zöldhulladékkal is etetem az egyébként MINDENEVŐ jószágaimat, akik a konyhai ételmaradékot is örömmel fogyasztják, majd a tyúktrágyával a termőföldet beforgatom, szóval a körforgás működik és ebből következően a zöldségek is gyönyörűek, valamint a tojásokat, az ételeket, és persze a házitésztát is csodálatos sárga színre színezik. ♻️🙏😊🌷

❗️Workshopjaim: https://tulipankucko.hu/workshop/