Csodálatos helyen jártam tegnap!
Egy családi kirándulásra indultam, és ha már átutazóban voltam, akkor meglátogattam Rita kertje -t is, Sopronban. A több, mint 10 éves Angolkert látványa mellett Rita személyisége is teljesen elvarázsolt. Egy melegszívű, vendégszerető, a szívemhez nagyon közel álló embert ismerhettem meg, akinek ugyanolyan fontos a tenni akarás, az önfenntartás, a természet szeretete, mint nekem. S talán sokunk nevében is mondhatom, hogy hatalmas hálával tartozunk Szomorú Mikinek( Egy Kertész Kertje Pilisszentkereszten ), aki összehozott bennünket, minket akik hasonló értéket képviselünk, és szünet nélküli küldetésünk ennek népszerűsítése is.
Kérlek benneteket, ha a hűség városában jártok feltétlenül látogassátok meg Ritát, ígérem nem fogtok csalódni, lelketekben feltöltve fogtok hazaérni, és gondolni rá.
Rita, köszönöm a fantasztikus élményt, a finom házi-szörpöt, – amit éppen most kortyolgatok -, és nagy szeretettel várlak téged is a Tulipánkuckóban, ahol együtt elkalandozhatunk a házi tészta csodálatos világába is. Remélem rövidesen találkozunk!